Elmúlt a lány egy hónapos. Napi szinten kapja a D-vitamint nem csak cseppekben hanem próbálom a naposabb időszakokban kivinni. Túl léptük az áhított 3 kilót. Valahogy ez így már megnyugtatóbb bár nekem ugyan olyan csöpp. Csöpp kislány aki hatalmas adag mellékterméket tud produkálni. A fejétől a talpáig képes átszínezni magát. Próbálok egy kis pacsirtát nevelni belőle, vagyis legalábbis egy zuhanyzó alatti megaGiga sztárt amilyen én is vagyok. A lényeg, hogy szeresse a zenét, mert a zene sok mindenben fog neki majd segíteni. Bár akrobatának sem utolsó, mert olyan műveleteket produkál hogy magam sem jövök rá hogy csinálta. Amikor leteszem még e feje északnak néz a lába délnek, bemegyek 20 perc múlva és a kis sunyi megfordítja a helyzetet és északnak néz a lába. Már most ilyen kicsinek állítja tótágasnak a világot. De hogy milyen pályát fogunk majd választani az még odébb van. Addig még sok minden akar majd lenni, ahogy anno én is kezdve a királylánnyal az orvoson és a gazdag munkanélküli-ig. A legtündéribb tündérke a világon, még a BCG oltás általi hatalmas izé' a kis karján sem zavarta meg a mindennapjainkat. Mintha nem is lenne. Ha valamit szeretne, ez általában a ciciiiiii akkor azt hangos UH-ah, uh-ah-kal jelzi, nem csak nappal éjjel is. Ritka az az eset amikor sír emiatt, ha rázendít mint egy szinfónikus zenekar ott már nagyon üres a pocak vagy valami világ rengető diplomáciai probléma húzódik a háttérben. Apukája szerint ha engem meglát nem is "anyát" látja, hanem a két lábon járó gyorséttermet. Kikerekedik a szeme és csak szugerál: - Na mikor jön a tejci zuhatag?! Apa pedig egyenlő egy boeing által garantált hullámzással és a folyamatos adjál puszit felszólítással.
Most osonok a bébihez, mert a diplomáciai egyensúly ismét felborulni készül.
Utolsó kommentek