A hátam nap mint nap megjárja a hadak útját, nem békült még ki a tudattal, hogy a két golyóbis ott elől lassan kettővel nagyobb számot hord mint eredetileg. Amikor gyerekként megöleltem a nagyit és azt mondtam neki gyerek fejjel, hogy: Mama én akkora ciciket akarok mint neked van! Nem erre gondoltam. Szóval ezek az izék nehezek.
A fejembe vettem, hogy valamit mozogni kell, így gyorsan le is kaptam a netről kismamáknak szóló jógát. Őszintén mindig azt véltem azokról akik jógáznak, hogy egész nap elhümmögnek. Aham... Hittem. Jó lett volna, valami kis hümmögős meditáció kis mozgással. El is kezdtem nézni. Fejkörzés ide oda, levegő ki, levegő be. Ezeket még én is tudom teljesíteni, de amikor rákezdett. Terpeszben ülve egyik lában behajtva és fogjam meg a lábam ott legelöl. Vicces volt. Próbáltam én a feladatot végre hajtani de ebből az lett, hogy kapaszkodtam a szőnyeg bojtjaiba és húztam magam előre.
32 percet bírtam a másfélből, de lassú kismama nem lusta kismama. Ígérem, a kilencedik hónapra végig megcsinálom.
Bejöttek a hidegek " Itt van az ősz, itt van újra." De újabb kiívás előtt álltam, kell kabát vagy nem kell kabát. Kidobásra ítélt de a végső útjától megmentett kiskabátom pont megfelelt, az előző héten. Ma reggel már össze húztam ugyan de a pocakomat már szorította. Így holnaptól bevetésre hívom ákom-bákom nagykabátom.
Írtam, hogy mit mondott két hete a doki, hogy mégis a kis albérlőm fiú avagy lány? Nem?!
Lássatok hát csodát kicsik és nagyok, ezt most még nem mondom meg, még várjatok egy csöppet.
Utolsó kommentek